Dima tárhellyel kinyílik a világ

dima tarhelyBarátaimmal már nagyon hosszú ideje sportrajongók, azon belül fociőrültek vagyunk. Ott is a helyünk minden hazai fontos bajnoki, nemzetközi és válogatott meccsen. Természetesen a magyar bajnokság mellett kedvencünk az angol, spanyol és a német liga és folyamatosan megosztunk egymással mindent ezekben a témakörökben. Felvetődött bennünk nemrégiben, hogy mi lenne ha mindezt” intézményesítenénk” olyan formában, hogy mindegyik bajnokságnak lenne egy felelőse, aki még annak az országnak a nyelvét jól is beszéli,és igy közösen összehozunk egy focis weblapot. Kiélhetjük így a hobbinkat, mindenki a saját terüle-tére tud jobban koncentrálni és esetleg szerzünk még uj haverokat is. Főleg azért mert azt is eldöntöttük, hogy nemcsak a száraz eredményeket, tabellát meg ilyeneket osztunk meg, írunk le és teszünk majd fel a weblapra, hanem az adott ország bajnokságnak csapatiról, játékosairól és mindenről ami ezekhez kapcsolódik közlünk magyarra lefordított cikkeket, hiszen mi ugyis elolvassuk, részesüljön benne esetleg az is, aki nem ismeri az adott nyelvet. Nemcsak a szándék volt meg bennünk de külön-külön országonként és bajnokságonként neki is álltunk a megbeszéltek szerint, lassan már mindegyikőnk az utolsó simításoknál tart. Ugyancsak közösen választottunk ki egy megbízható, magyar.hu regisztrált tárhely szolgáltatót a dima.hu-t. Részben az igen előnyös tárhely árai, az ahhoz kapcsolódó tárhely nagysága és az ingyenes domain lehetőségek miatt. A dima.hu-n minden smakkol és ugyan mi sem vagyunk vérprofik a honlapok világában, de kezdők sem, ennek ellenére a tárhely szolgáltató
egy-két ingyenes tanácsával, blogjával és oktató videóival azért tudott adni pár uj ismeretet is.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!