Vizipipa webáruház ahol megtalálod majd

VP061FK_185Legutóbbi vízipipa webáruházi látogatásomkor tűnt fel először az, hogy az oldalon ásványi kövek is találhatóak. Bevallom, nem tudom, hogy mikor kerültek fel, hiszen az utóbbi hónapokban nagyon keveset tudtam a számítógép előtt lenni, a vízipipázáshoz szükséges kellékeket pedig barátaim szerezték be nekem is. Most tehát érdeklődve néztem utána, hogy mi is tulajdonképpen a vízipipa ásvány. Megtudtam a keresés közben, hogy ez tulajdonképpen egy 10 millió éves vulkáni eredetű kőmorzsalék, mely bármikor újra fel tud izzani. Persze nem minden darab alkalmas a vízipipázáshoz, így a megfelelőek kiválasztása komoly szakembereket követel. Az általuk jóváhagyott köveket aztán őrlik, válogatják, átmossák és közel 300 fokon eltávolítják belőle a nem oda illő ízeket. Az így nyert ásványi kövek apró mikrokapillárisai minden csepp folyadékot önerőből szívnak magukba, így otthon bárki a saját ízlésének megfelelően tudja azokat ízesíteni a boltokban megvásárolható Shishasyrup segítségével. Azt hiszem adok neki egy esélyt és saját ízlésemnek megfelelő ásványi követ használok majd ezután.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!