Műszaki cikkek széles választéka

mérő műszerÉn pórul jártam az autószerelőkkel, ugyanis nem régóta van kocsim és bevallom nem is rendelkezem az autókról nagy tudással, csak amit a műszaki vizsgán megtanultam a jogosítvány megszerzésekor.. Szóval rengeteg mindent ki akart velem cseréltetni a műszaki vizsga előtt a szerelő, akihez három éve hordom az autót, és furcsálltam, mert eddig is sok mindent meg kellett rajta csináltatni, pedig nem olyan öreg autó még. Bejelentkeztem egy másik szerelőhöz, aki szintén átnézte, és azt mondta, a felírt dolgoknak a több, mint fele nem szorul cserére vagy javításra, sajnos engem át akartak verni. Nagyon zokon esett, ki tudja eddig is hányszor vágott már át a szerelő, akihez rendszeresen viszem a kocsimat.. Megcsináltattam az új szerelővel, le is vizsgáztatta, én pedig a megspórolt összegből vettem egy autódiagnosztikai műszert a metroman.hu webáruházban. Így talán már nem tudnak olyan könnyedén átvágni, és nem kell attól félnem, hogy teljesen tév útra visznek, hiszen előtte megnézem, mit jelez a műszer.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!