Kötésre fel!

red heart fonalA kötés folyamata elsőre nagyon bonyolultnak tűnhet. Mindenképpen szükségünk van hozzá fonalra, és kötőtűre. A kötés megkezdésekor az egyik kötőtűre annyiszor csavarják rá a fonalat, ahány szemmel kívánják kezdeni a kötést. Az így kialakult “fonalmenetekhez” hurkolják hozzá a másik tűvel az első sor szemeit, majd ennek végeztével folytatják a kötést a minta szerint. Kézi kötéssel olyan többféle szemszerkezet is kialakítható ami gépi kötéssel – legalábbis a technika mai fejlettségi szintjén – csak bonyolult, összetett művelettel lenne végrehajtható. (Ha egyáltalán lehetséges.) A kötött kelmék szélessége kézi és gépi kötésben is egyaránt a szemek számának nõvelésével(szaporítással) illetve csökkentésével (fogyasztással) változtatható. Ez teszi lehetővé az alakra kötött lapok készítését, amit azután már nem kell szabással tovább alakítani. Az alakra kötött lapokat azután varrással egyesítik, így alakítva ki a kész ruhadarabot. Ugye hogy nem is volt olyan bonyolult? Akkor neki is állhatunk. Jó szórakozást!  Fonal nagykereskedés: www.tokeletes-harmonia.hu

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!