Kopasz vagy dús

hajszalhijan.huEljött az idő, hogy válasszak. A hajhullás már évek óta tart nálam és bevallom számítottam rá, hogy én is apám és nagyapám nyomdokaiba lépek majd. Csak azzal nem tudtam megbarátkozni, hogy ilyen hamar. Nemrég töltöttem be ugyanis a harmincat és már igen nagy a kopasz terület a fejbúbomon. Kezdetben próbáltam ellene tenni. Átfésültem a még szépen növő hajszálakat az érintett területre, speciális samponokat vásároltam, masszíroztam a fejbőrömet. Mindez azonban még átmeneti javulást sem hozott. Döntenem kellett tehát. Kopaszság vagy újra dús hatás. Az utóbbira voksoltam és a hajbeültetés mellett döntöttem. Az orvosom a saját hajtüszőimet ültette át oda, ahol a legnagyobb szükségem volt rájuk és így én vagyok az első férfi a családban, aki harmincon felül is dús és természetes hajkoronával büszkélkedhet. Annyira tökéletes lett a végeredmény, hogy az édesapám is úgy tűnik rászánja magát a beavatkozásra. Az egy napos fájdalommentes eljárás során a nyáron már neki is új frizurája lehet majd.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!