Kézműves ajándéktárgyak

kerámia poharakNagybátyámék már öt éve Németországban élnek és dolgoznak, ahonnan évente csupán kétszer jönnek haza. Ezeket a látogatásokat mindannyian várjuk, hiszen korábban nagyon sokat összejártunk, szerveztünk közös programokat. Idén először húsvétra érkeznek majd, ami nagy öröm számomra, hiszen ez azt jelenti, hogy részesei lehetnek ők is az eljegyzésemnek, bár erről még nem szóltam nekik. Édesanyám szerint kellene, én azonban nem szeretnék, mert tudom, hogy akkor ajándékokkal megpakolva érkeznének. Ezt persze így sem kerülhetjük el, mert eddig bármikor jöttek is csomagtartójuk mindenki számára rejtett valamit. Az első alkalommal meglepődtünk ezen és nem tudtuk viszonozni, mára azonban már fel vagyunk készülve erre és a hungarikumbolt.hu webáruházbak köszönhetően megfelelően tudjuk viszonozni kedvességüket. Idén is szétnéztem már a webáruház termékei között és már ki is találtam mit fogok vásárolni számukra. Remélem, hogy a kerámia Házi áldásnak és a magyar feliratos Isten hozott! táblának örülnek majd és lakásuk díszei lesznek.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!