Időspórolás szekcionált garázskapuval

 

garázskapu

garázskapu

Rendkívül hálás vagyok a legjobb barátomnak, amiért ajánlott nekem egy céget, amelynek köszönhetően, rengeteg időt spórolok meg munkába menet. Kocsival járok a városba, mint annyian mások, de az autómat nagyon féltem. Ezért minden egyes nap a parkoló helyett, én a garázsunkba állok be. Igen ám, de a garázskapunk évek óta annyira rozoga, hogy hosszas, véget nem érő percekbe telik kinyitni és persze utána a kiállás után bezárni újra. Akkor jött el a pillanat, hogy a szekcionált, könnyen irányítható, gyors és remekül funkcionáló garázskapu mellett döntök, amikor a sokadik késés után a főnököm azt mondta, ez így nem mehet tovább. Döntöttem. Megkérdeztem Ádámot, hogy az ő garázskapuját melyik cég kivitelezte, és egyből mesélni kezdett a Garázskapu Budapest.hu-ról. Mint már említettem, azóta is hálás vagyok mind neki, mind a cég profi szakembereinek, akik a legkiválóbb szekcionált garázskaput varázsolták nekem. A főnököm azóta rendszeresen megjegyezi, milyen pontos vagyok. Persze indulhattam volna 20 perccel hamarabb is minden nap, de nem sokkal jobb ez így? Mindezt pedig remek áron kaptam meg. Szédületes.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!